2025. január 29–én rázta meg a közvéleményt egy volt férje által Budapesten meggyilkolt anya ügye, különösen azért, mert a rendőrség eleinte magát a gyilkosságot sem, illetve korábban a nő segítségkéréseit sem vette igazán komolyan. Az IDEA Intézet a nagy nyilvánosságot kapott tragédiát megelőző napokban, attól tehát még függetlenül vizsgálta a nők elleni erőszakkal kapcsolatos lakossági attitűdöket és véleményeket.

Az EUROSTAT 2024. november végén hozta nyilvánosságra a nők elleni erőszak gyakoriságáról szóló felmérését, amely a párkapcsolaton belüli, nők ellen megnyilvánuló lelki, fizikai, vagy szexuális erőszak és fenyegetés elterjedtségét is vizsgálta az Európai Unió tagországaiban. Az eredmények szerint az ilyen jellegű agresszió gyakorisága meglehetősen magas az EU–ban (minden harmadik nő érintett), de a magyarországi mutatók még az uniós átlagnál is sokkal rosszabbak. A felmérés szerint az EU–n belül egyértelműen a magyar nők szenvedtek el valaha legnagyobb arányban lelki vagy fizikai erőszakot, fenyegetést és/vagy szexuális erőszakot a partnerüktől a párkapcsolataikban. A nők elleni erőszak elterjedtségének, egy–egy társadalom érintettségének vizsgálata sok szempontból is nehéz feladat (bővebben erről később). Ugyanakkor az EUROSTAT, önbevalláson alapuló, 27 országban, jórészt azonos módszertannal elvégzett vizsgálatának eredményei a témával kapcsolatos össztársadalmi percepciók elemzéséhez mindenképpen megbízható támpontot szolgáltatnak. 

Az IDEA Intézet 2025 elején elvégzett, országosan reprezentatív kérdőíves felmérése során arra kereste a választ, hogy a magyar felnőtt népesség tagjai milyen mértékben vannak tisztában a nőket érő erőszak kapcsán Magyarországra és az EU–ra vonatkozó arányokkal, milyennek érzékelik és értékelik a magyar állapotokat európai viszonylatban.

VEGYES NÉZETEK, BIZONYTALAN ÁLLÁSPONTOK

A nők elleni erőszakkal kapcsolatos attitűdöket vizsgálva először is az látszik, hogy sokan bizonytalanok a témára vonatkozó állítások megítélésében (a népesség körülbelül egyötöde). De, a felnőttek többsége (62%) legalább részben egyetértett azzal, hogy az utóbbi években egyre több magyar nő számol be arról, hogy lelki, vagy fizikai, szexuális bántalmazást kellett elszenvednie. A felnőtt népesség többsége (67%) legalább részben szintén egyetértett azzal is 2025 legelején, hogy a nők elleni erőszakos bántalmazások azért váltak gyakoribbá, mert a nők tájékozottabbak lettek a jogaikat illetően, és inkább felismerik, ha agresszió éri őket. A felnőttek többsége (57%) azonban legalább részben egyetért azzal az állítással is, hogy a magyar nőket ugyanannyi bántalmazás éri, mint a korábbi időszakokban, de a média és egyes politikusok saját érdekeik miatt felnagyítják ezeket az eseteket.

Az adatok alapján elmondható, hogy a társadalom egy jelentős része azt érzékeli, hogy a téma erőteljesebben van jelen a hétköznapokban, azonban a lehetséges okok, illetve a valóság megítélése kapcsán nincs egyértelmű álláspont, a vélemények szélsőségesen is eltérhetnek.

ELTÉRŐ VALÓSÁGÉRZÉKELÉS

A hazai felnőtt népesség érzékelése nem feltétlenül esik egybe az EUROSTAT adataival. Miközben utóbbiak szerint a párkapcsolati bántalmazást valaha elszenvedő nők aránya Magyarországon a legmagasabb az EU–ban, a magyar felnőtt népesség tagjainak csak 20 százaléka gondolja ezt így, – ugyanennyien voltak azok is, akik szerint ebből a szempontból Magyarország a legjobb mutatókkal rendelkezik az EU tagországai közül. (Ennek az állításnak a határozott elutasítottsága még alacsonyabb is volt.)

Ha az EUROSTAT felmérésének eredményeit nagyjából pontos, valóságot leírónak tekintjük, akkor a hazai felnőtt népesség tagjai 2025 elején a nők elleni, párkapcsolati erőszak Magyarországi gyakoriságát jelentős mértékben alulbecsülték, miközben az EU tagországokra vonatkozó átlagos gyakoriságot jelentős mértékben felülbecsülték. A becslések „torzításának” tendenciái lényegében a magyar társadalom összes szegmensében hasonlóan érzékelhetők, azzal együtt is, hogy a fiatalabb korosztályok tagjainak válaszai közelebb álltak az EUROSTAT által regisztráltakhoz.

Nem feltétlenül a becslések számszerű értékei igazán fontosak. Sokkal inkább az, hogy amíg az EUROSTAT eredményei szerint Magyarországon az EU átlagánál lényegesen magasabb a párkapcsolaton belüli lelki, vagy fizikai, vagy szexuális erőszakot átélt nők aránya, addig a hazai felnőtt népesség elképzelései szerint a magyarországi helyzet megfelel az EU átlagának, egyáltalán nem különbözik attól.

Az EUROSTAT felmérésének adatai 2020 és 2024 között az EU tagországaiban elvégzett, reprezentatív kérdőíves vizsgálatokból származnak, önbevalláson alapulnak. A vizsgálat eredményei azt mutatják meg, hogy a nők mekkora hányada volt valaha érintett lelki, vagy fizikai bántalmazásban párkapcsolatban, (illetve, a felmérés kiterjedt a párkapcsolaton kívüli erőszak gyakoriságára is). Az adatok arról nem tájékoztatnak, hogy az áldozatok közül mennyien voltak érintettek súlyosan traumatizáló, rendszeresen visszatérő tartós bántalmazásokban, illetve mennyien voltak olyanok, akik elszenvedtek bántalmazást, de tudtak védekezni ellene és a későbbiekben el tudták kerülni a hasonló krízishelyzeteket. Fontos emellett az is, hogy a nők elleni, lelki és fizikai erőszak témájának megközelítése nagymértékben függ egy–egy ország szocio–kulturális karakterjegyeitől, akár már a fogalom értelmezésének szintjén is. Így például attól is, hogy ezt a témát a társadalomban mennyire kezelik tabuként, a kérdéskör mennyiben képezi részét a nyilvános diskurzusoknak, – mindezek hatása annyira erős lehet, hogy egyes országokban még az EUROSTAT adatfelvételeinek módszereit is befolyásolhatták. Másfelől, a nők elleni erőszakos cselekmények számának növekedése a hivatalos statisztikákban az esetek többségében negatív tendenciákról árulkodik. De, akár a helyzet javulást is jelezheti, amennyiben az elsőre negatívnak tűnő számok mögött az áll, hogy az áldozatok egyre inkább tisztában vannak a jogaikkal, bátrabban fordulnak a hatóságokhoz. Esetleg éppen azért, mert a hatóságok komolyan veszik a megnövekedett bizalomból fakadóan gyakoribbá váló feljelentéseket, hatékonyan felderítik az erőszakos cselekményeket és az áldozatok védelmét maximálisan szem előtt tartva kezelik az ilyen ügyeket. A január végi, széles társadalmi érdeklődést kiváltó eset több eleme is arról árulkodik, Magyarországon ez egyáltalán nincs így.

PRIVÁT ÜGY

A vizsgálat záró szakaszában a IDEA Intézet mintájába kerültek információt kaptak arról, hogy az EUROSTAT felmérése szerint Magyarországon legalább minden második nőt ért már valaha partnere (házastársa, élettársa, párja) részéről fizikai, szexuális, vagy lelki bántalmazás és erőszak. A válaszadóknak az volt a feladata, jelöljék meg, mi a véleményük, mit gondolnak az EUROSTAT kutatási eredményeiről.

A válaszok alapján az mondható, hogy a felnőtt népesség tagjainak háromnegyede számára az EUROSTAT eredményei aggasztónak számítanak, de összességében kisebbségben vannak azok, akik szerint a helyzet javításához állami intézkedésekre van szükség (42%).

A felnőttek további, nagyjából harmada úgy látta (34%), hogy a nők elleni, párkapcsolati erőszak kérdéskörével nem az államnak kell foglalkoznia, a civil környezetnek, a barátoknak, ismerősöknek, illetve a maguknak az érintett feleknek van felelőssége, cselekvési lehetősége. A felnőttek szűk ötöde pedig úgy értékelte, hogy az EUROSTAT eredmények nem felelnek meg a valóságnak, eltúlozzák a helyzetet, felnagyítanak egyedi eseteket, egyes párkapcsolati vitákat (18%). A férfiak és nők véleménye között ugyan tapasztalhatók kisebb eltérések, de a nők (45%) és a férfiak között (39%) sem alkotnak többséget azok, akik állami intézkedéseket tartanának szükségesnek.

A TÁRSADALMI CSELEKVÉS GÁTJAI

A tapasztalatok összességében azt mutatják, hogy a nők elleni, párkapcsolati erőszak megítélésével kapcsolatban a társadalom véleménye ellentmondásos, sokan nehezen tudnak állást foglalni a témában. Az viszont egyértelműnek tűnik a vizsgálat alapján, hogy a hazai felnőtt népesség tagjai a magyarországi állapotokat sokkal kevésbé érzik súlyosnak a valóságosnál. A többség úgy gondolja, a magyarországi nők ellen megnyilvánuló párkapcsolati bántalmazások gyakorisága nagyjából átlagosnak tekinthetőek az EU–ban. Ez a téves meggyőződés a viszonyok javítását megcélzó társadalmi cselekvések hatékonyságát nagy valószínűséggel eleve korlátozhatja.

Az is problémát jelenthet, hogy ugyan a népesség tagjainak többsége tisztában van azzal, hogy a nőket gyakrabban éri bántalmazás családon, párkapcsolatokon belül, mint azon kívül, de ezekre az esetekre sokan inkább magánügyként, a civil szférát érintő ügyként tekintenek, amivel főleg a civil környezetnek és a résztvevő feleknek van felelőssége, az államnak, a szélesebb környezetnek, a társadalomnak kevésbé.

Bár az EUROSTAT adatai szerint a nők többségét érte már élete során valamilyen lelki, vagy fizikai erőszak a párkapcsolatában, az IDEA Intézet eredményei szerint a felnőtt népesség ezen belül a nők többsége is úgy gondolja, kisebbséget alkotnak a magyar nők között az ilyen helyzeteket elszenvedők. Ez viszont azt is jelezheti akár, hogy az áldozatok is többségében abból indulnak ki, hogy bántalmazott helyzetük „egyedinek”, „ritkának” számít, a többségre egyáltalán nem jellemző, „mások” nem érintettek ilyen ügyekben. Kérdéses, hogy ezek, az EUROSTAT adatai szerint alapvetően téves benyomások mennyire erősítik a bántalmazásokat átélt áldozatokban azt az érzést, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal, számíthatnak a társadalmi többség támogatására.

Molnár Péter, Sütő Anna

Adatfelvételi információ: Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2024. december 31. és 2025. január 10. között vette fel online kitölthető kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére iskolai végzettség, életkor, nem, településtípus és régió tekintetében. A teljes magyar weben és a közösségi médiában történő adatfelvétel lekérdező szoftverrel, önkitöltős online kérdőíven keresztül (CAWI) történt. Súlyozás során a különböző internet––– és közösségi oldal felhasználási szokások kontrollálásra kerülnek, kiegészítve ezzel a reprezentativitást biztosító súlyozási eljárásokat. A 1500 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±2,3 százalékpont.